Fontos információk!
Július 27-én, szombaton egyéb program miatt nem nyitunk ki Tatán!
Szerettünk volna egy héttel korábban nyitva lenni, de a nagy hőség miatt nem merjük vállalni a kockázatot.
Az augusztusi nyitvatartással kapcsolatban egyelőre nem tudunk pontosan mondani, de ha az időjárás engedi, akkor augusztus 31-én találkozunk!
A kiállítás megnyitásának ötlete egyidős az alapítvánnyal.
Hosszas keresgélés után 2022 márciusában találtunk helyet, ahol a régóta tervezett közlekedéstörténeti kiállításunkat lehet berendezni. A helyszín nem is lehetne tökéletesebb, hiszen autentikusabb helyszín egy autóbusz-állomásnál nem is lehetne. Az első megtekintésnél egy kissé áldatlan állapotok fogadtak minket, noha a helység utoljára látványpékségként üzemelt.
2022 májusában megkezdtük a felújítást: a csempék egy részének mennie kellett, ahogy a tönkrement vakolatnak és tapétának is. A borzalmas állapotú linóleum elég szép állapotú járólapot rejtett. Vakolás és festés után elkezdtük berendezni a helyiséget: a táblák, menetrendtartók, kijelzők, egyéb tárgyak folyamatosan költöztek be és foglalták el helyüket az új otthonukban.
Célunk, hogy a közúti közlekedést és annak történelmét egy-egy tárgyon, eszközön keresztül bemutassuk.
Helyszín: Tata, Autóbusz-állomás, 2-es kocsiállással szemben
Nyitvatartás: Minden hónap utolsó szombatján 10 és 14 óra között, valamint előzetes bejelentkezés alapján. Bejelentkezni az alábbi linken lehetséges: Időpont foglalás
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/1-300x66.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/3-300x225.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/4-300x225.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/6-225x300.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/10-300x225.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/8-225x300.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/12-300x135.jpg)
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2022/08/14-300x169.jpg)