![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/07/Logo-uj-verzio-884x1024.png)
Alapítványunk létrehozásának ötlete először 2019 májusában vetődött fel, néhány lelkes, a közlekedésben dolgozó és aktívan tevékenykedő taggal. Ekkor indítottuk el jelenleg is futó nagy projektünket, az egykori GFX-944 rendszámú Ikarus 260.02-es felújítását.
Egy évvel később, 2020 nyarán jött elő ismét a téma csapatunkban, így bő fél év leforgása alatt sikerült bejegyeztetni a Közúti Közlekedési Emlékekért Alapítványt.
Csapatunk kezdetben 5 főt számlált, mostanra ez 9 főre nőtt, illetve van sok külső segítőnk is.
Céljaink közé tartozik, hogy a jelen- és az utókornak
felkutassuk,
összegyűjtsük,
megőrizzük és
bemutassuk
a közúti közlekedéshez köthető kisebb és nagyobb relikviákat, valamint járműveket amelyek méltó emléket állítanak annak történetének és történelmének.
![](https://www.kozlekalapitvany.hu/wp-content/uploads/2021/10/DSC_0080-768x509.jpg)
Fontosnak tartjuk gyűjteményünk bővítését és tematikus rendezését, így szívesen fogadunk bármilyen tárgyat, könyvet, régi papírokat, alkatrészeket, kitűzőket, táblákat, stb.