A magyar jegykezelő története

A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) megalakulásával szorosan összefügg a sokak által csak “meggymagozó”-ként ismert jegykezelő készülék megszületése.

A viteldíjrendszer reformja jelentősen egyszerűsítette a jegyrendszert és megteremtette a kalauznélküli üzem előfeltételeit, amelyet 1968-ban a BKV valamennyi járművén életbe is léptettek.

Ehhez azonban szükség volt egy készülékre, amit az utas könnyen és gyorsan tud kezelni. A Fővárosi Finommechanikai Vállalat kapta a feladatot, így került kifejlesztésre az első verziója a jegykezelőnek.

Ennél a típusnál alul kellett bedugni a jegyet, majd felülről lefelé húzni a fekete kallantyút. Ez a megoldás nem volt tökéletes, sok sérülés lett belőle, mert az emberek becsípték az ujjukat.

Egy megmaradt példány a BKV 50 kiállításon (forrás: iho.hu)

Az áttervezés után megszületett a ma is ismert készülék.

A hazai sikere mellett a budapesti rendszert használták több Csehszlovák városban is, de az NDK-ba is eljutottak a jegykezelőink. 

Gyűjteményünkben több városból származó „meggymagozó” is megtalálható, különböző színekben.